Az aktuális hírek szerint a kormány nem szándékozik folytatni a 4-es metró projektjét, vagyis a Bosnyák tér lehet a végállomás. A problémát az jelenti, hogy a már készülő szakasz számláira sincspénz, nemhogy a továbbépítésre. Sokak szerint jó döntés a félbehagyás, mások szerint a projekt így értelmét veszíti.
Fekete Rajmund, a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság sajtómunkatársa szerint „a metró projekt más fővárosi és vidéki közlekedési fejlesztések elől veszi el az uniós és hazai forrásokat, ezért döntöttek a további szakaszok leállítása mellett”. A fővárosnak egyszerűen nincs pénze a munkálatokra, jól látható ez abból is, hogy egyre több kifizetetlen számláról lehet hallani. Természetesen jó lenne, ha a 4-es metró esetében a második és harmadik szakasz építése is rendben befejeződne, azonban pénz hiányában erre szinte gondolni sem lehet. Pedig azt azért sokan elismerik, a metró a tervezett tehermentesítő funkcióját csak akkor tudná ellátni, ha a Bosnyák tértől egészen a budaörsi virágpiacig tartana. Ráadásul ezt sürgeti az Unió is.
Jelenleg kizárólag az első szakasszal folynak munkálatok, azonban a második szakasz is rendelkezik már vasúthatósági, illetve környezetvédelmi engedéllyel, azaz a tág keret megvan, a megfelelő döntést követően a tendereket ki lehetne írni. Ez esetében a kivitelezés 2011-ben elkezdődhetne és 2015-ig be is fejeződhetne. A jelenlegi tervek szerint a második szakasz a Bosnyák térről visszafelé haladva épülne meg, tehermentesítve ezáltal a Baross teret. A sajtó egyelőre ellentétes hírektől hangos, azonban egyre inkább úgy tűnik, tényleg nem számolhatunk a teljes 4-es metróval.


