szombat február 4 2012

A válság meglovagolói

a valsag meglovagoloi A válság meglovagolóiVannak beruházók, akik a válság ellenére is jó befektetési célpontnak tekintik Magyarországot. A titok nyitja a részükről az óvatos kivárás és a jól megválasztott kényszereladásokra való vadászat. Ahogy a lakossági szférában, úgy az ipari területen is vannak tulajdonosok, akiknek kényszerűségből kell eladniuk telephelyüket, földterületüket. Az erre vadászó cégek pedig egy-egy jól megválasztott területtel a válság enyhülése idején, gyors ütemben haladó beruházással hatalmas haszonra tehetnek szert.

Az Autóker Holding egykori vezérigazgatója, Ehud Amir is ebben gondolkodik, amikor az Ajtósi Dürer soron található volt ELTE komplexumot felvásárolta cége, a Tri Holding az MKB segítségével. A helyére idővel sok csillagos üzleti szállodát és irodaházakat terveznek. Jelenleg azon a helyen a Dürer kert nevű kerthelyiséges szórakozóhely üzemel, valamint az épületben egy hatalmas zenei és művészeti képzőműhely, próbatermekkel, hangstúdióval, sőt helyenként lakáscélú felhasználással.

Egyelőre a projekt előkészítése folyik a koncepciótervet és a finanszírozást érintő kérdésekben. A Tri Holding egyébként már futó projektje egy saját tőkéből megvásárolt Paulay Ede utcai ingatlan, amelyet ötcsillagos szállodává alakítanak át. De gondolkodnak egyéb beruházásban, mint például a IV. kerületi 4 hektáros volt gyógyszergyári tulajdonban lévő komplexum átfazonírozásában, amelyet szintén saját tőkéből vásároltak meg.

HOZZÁSZÓLÁS