szombat február 4 2012

Épülnek a parkolók a fővárosban

epulnek a parkolok Épülnek a parkolók a fővárosbanAz elmúlt időben átadott parkolók feltérképezéséből kiderül, hogy tavaly kevés önálló parkoló-beruházás indult. Ez nagyrészt a kialakult válságos helyezettel magyarázható. Tervek ugyan már vannak, de ezek többsége még valóban csak a tervezőasztalon létezik. A parkoló körképből az is kiderül, hogy az utóbbi időben átadottak nagy része irodaházakhoz, bevásárlóközpontokhoz épült.

A The Garage Report negyedik negyedéves elemzése a tervezett parkolási helyzet mellett kitér arra is, hogy hol tartanak a parkolási díjak, s hol épülnek új parkolók. A fővárosi utcai parkolási díjakban 10 százalék alatti drágulásról lehet beszélni az utolsó évet tekintve. A havibérletek díjaiban nagyrészt stagnálás tapasztalható. Az árakat tekintve a legdrágább egyértelműen a belváros, ahol az átlagár 63 ezer forint körül mozog. A központi piacon ennél mérsékeltebb, 40 ezer forint körüli árakkal lehet találkozni. Kifelé tekintve pedig egyértelműen és érzékelhetően csökkennek a díjak. Nem központi, de belső területeken átlagosan 34 ezer körüli, míg az agglomerációban 15 ezer körüli árakkal lehet találkozni. Az utcai parkolási díjakra visszatérve a legdrágább helyeken 525, míg a legolcsóbb, de még fizetősökön, 185 forintos árak vannak.

A legnagyobb közcélú parkolófejlesztések a 4-es metróhoz fognak kapcsolódni. Többek között 600 férőhelyes parkolót kívánnak építeni a IV. kerületi Szent István téren, 300 férőhelyeset a Roosevelt téren, egy 800 férőhelyeset Kelenföldön, de kialakítanának újabb parkolási lehetőségeket a Március 15. téren, a Bocskai úton és az Állatkerti körúton. Az elemzés ugyan megemlíti a 600 férőhelyes Kossuth téri mélygarázst is, ez azonban a hírek szerint egyelőre nem épül, ahogy késik a Műegyetemnél és a Baross téren létesítendő parkoló is. A teljes tervezet szerint a 4-es metró vonala mellé összesen 5 ezer férőhelyet terveztek, de szakértők szerint ennél több is épülhetne. Mivel költségvetési pénzek ezekre csak részben állnak rendelkezésre, így a beruházások befektetőkre várnak.

HOZZÁSZÓLÁS