csütörtök február 23 2012

Sok félrevezető félinformációval találkozhatnak a bajba jutott hitelesek

sok felrevezeto Sok félrevezető félinformációval találkozhatnak a bajba jutott hitelesekRengeteg kecsegtetőnek hangzó, az eladósodott hiteleseket a végtelenségig bíztató cikkel lehet találkozni mind a nyomtatott sajtóban, mind pedig az interneten. Nem véletlen, ha az ember a végső elkeseredésében a jog-, vagy érdekérvényesítést ígérő cikkekből csak a pozitívumokat látja, valószínűleg én is így tennék. Ennek ellenére mindenkit óvatosságra intenék, hiszen sokan rá is játszanak erre az ígéretekre, és kihagyhatatlan ajánlatokkal állnak elő.

Akiknek már nincs vesztenivalójuk, azok sajnos többnyire bedőlnek az ígéreteknek, és együttműködnek a további lehetőséget ajánlókkal. A hitelesek így csak még nagyobb bajba kerülhetnek. Ráadásul a kilakoltatási moratórium lassan lejáróban van, így egyre bizonytalanabb a helyzete a bajban lévőknek, hiszen akiket csak a moratórium véd meg a kilakoltatástól, azok az áprilist már igencsak közelinek érezhetik.

 

 

A valós, kormány általi segítségben is sokan bíznak, pedig az egyik sokat emlegetett megoldás – azaz hogy az önkormányzatok felvásárolják az eladósodottak ingatlanjait, és az adósok bérleti díjért cserébe tovább lakhatnak benne – sem áll erős lábakon. Az önkormányzatok ugyanis általában nem élnek a végrehajtott ingatlan megvásárlása és bérletbe adása törvényes lehetőségével, mert egyszerűen nincs rá anyagi forrásuk, de erre a lépésre egyébként sem kötelezhetőek.

Másik orvoslatként a Nemzeti Eszközkezelőt emlegetik a legtöbb helyen, pedig ezidáig ez a szervezet még nem került felállításra, sőt a felállítás körülményeiről is alig tudni valami hivatalosat. Így az érintetteknek alig akad valós értékelhető lehetőségük a helyzetre, sőt erre vonatkozóan jelen pillanatig senki sem adhat hiteles információt az előbbiekre nézve.

HOZZÁSZÓLÁS