A három talán legjelentősebb fejlesztésnek mondható a harkányi élménypark, a mohácsi Történeti Emlékpark és siklósi vár kialakítási és felújítási munkái. Az említett projektek többségében biztosnak látszik a helyzet, hiszen a pályázatok, illetve állami támogatások adottak, emellett a helyi szervek is állni tudják a rájuk eső beruházási összeget.
Egyedüli kérdésesként a harkányi projekt említhető. Itt a harkányi gyógy- és strandfürdő rekonstrukciójáról és egy új élményparkkal való gazdagításáról van szó. A nagy múltú strandfürdő mellé szeretnének egy modern, sokcsúszdás élményparkot és egy 1100 négyzetméteres új épületet emelni, melyeknek köszönhetően a beruházás befejezésététől már nemcsak télen tudnák majd fogadni a strandolni vágyókat. A pályázat költségvetése 1,4 milliárd forint, melyből 550 millió támogatás. A bruttó 850 millió forintos önerőt viszont a gyógyfürdőnek, illetve a tulajdonos önkormányzatnak kell felmutatnia a támogatási szerződés megkötéséig, azaz alapesetben két hónapon belül. Kérdés, hogy a fürdőváros, amelynek félmilliárdos a költségvetési hiánya, valamint az önkormányzat és a fürdő adósságát is számolva négymilliárd forint körüli hitele van, honnan teremti elő a szükséges pénzt. Harkánynak a mai napig nincs elfogadott költségvetése.
Mohács esetében más a helyzet, hiszen ők egyedülállóan 2 milliárd forintos fejlesztési tartalékkal rendelkeznek, és a tervek elvégzéséhez ebből mindössze 120 millió forintra lesz szükségük. A beruházások keretében felújítanák a Mohácsi Történelmi Emlékhelyet, turista- és bicikliutat építenének, fejlesztenék a bor-, illetve a vízi turizmust, építenének négy új evezős kikötőt a Dunán.
A siklósi projekt keretében a várat és közvetlen környezetét újítják meg. Így a bejárat, a várhíd, a gyilokjáró, a barbakán rekonstrukcióját, a Kanizsai Dorottya kert újbóli megnyitását vállalták.


