szombat február 4 2012

Változnak a telekigények

valtoznak a telekigenyek1 Változnak a telekigényekVáltoznak a telekigények, ugyanúgy, mint ahogy a lakhatási szokások is. A 90-es évekig még a kertvárosi ingatlanokat részesítették előnyben. Manapság azonban nagyrészt inkább a városiasodást lehet jellemezőnek nevezni. Egyre többen költöznek ugyanis a települések belvárosaiba. Ez az oka annak is, hogy az utóbbi néhány évben gomba módra szaporodtak a belvárosi, vagy ahhoz közeli társasházak.

A megújuló környezet előnynek nevezhető, azonban vannak hátulütői is a dolognak, ugyanis a növekvő zsúfoltság, és az egyre nehezebb parkolás nem kimondottan könnyítik, vagy teszik kellemesebbé a mindennapokat. A telekméretekre visszatérve a méret, bizonyos határokon belül nem számít manapság értéknek. Sok helyen igaz, hogy a legtöbben a 400-600 négyzetméteres tartományban keresgélnek, és ha adott esetben két hasonló ingatlant tartalmazó 400 vagy 1200-as telek közül kell választani azonos áron, akkor is a kisebb telekkel rendelkező mellett döntenek.

Ez az oka a kínálat változásának is, azaz egyre több elaprózódott telekkel lehet találkozni a piacon, illetve az új parcellázások is sokszor ilyen négyzetméterekkel kerülnek kialakításra. A mini méret oka, hogy egyre kevesebben szeretnének hosszas időt szánni a telekgondozásra, és nagyon ritka az állattartásra való igény. Így a legtöbben csak egy negyed óra alatt lenyírható, füves telekméretre vágynak, ahová azért ki lehet ülni, vagy ki lehet engedni a gyerekeket.

Emellett egy másik érdekes tendencia is kialakulóban van, miszerint a tehetősebbek pedig az 1000 négyzetmétert is jócskán meghaladó teleknagyságban gondolkodnak. Igaz ez például a Pest megyei térségre, ahol egyre több 1-2 hektáros terület talált gazdára. Ezeket a telkeket azután általában parkosítják, vagy eleve erdősített részeket vásárolnak a minél nagyobb csend és nyugalom érdekében.

HOZZÁSZÓLÁS