Az utóbbi években egyre inkább elharapódzott egyfajta lakberendezési hullám, így sokak otthonáról egy jelző jut az eszembe, „ikeás”. Emlékszem még a Harcosok klubja című filmre, ahol a főhős szépen felfutva a ranglétrán mindenféle HEMNES, TYGÖLSA, UDDEN és egyéb furcsa, vélhetően svéd nevű termékcsaládokkal berendezett otthonáról beszél. Furcsa volt akkor is, és furcsa ma is.
Az IKEA első magyarországi áruházának megnyitása után még nem éppen a mindenki számára elérhető fogalom jutott az eszünkbe, azonban a cég célja ez volt. Így évek alatt fokozatos árkialakítással, termékválaszték pontosítással Magyarországon is megtalálta azt a réteget, akit szeretett volna. Bútorai kinézete a legvonzóbb, hiszen egyszerű pozdorjalapos, “aligfóliázott” bútorai között nem egy akad, amely kinézetre(!) vetekszik a máshol milliós nagyságrendű, egyedi hatással.
A probléma épp ezzel a hatással van, mert ez van eladva mindenkinek. Ugyanis a valóságban sajnos mindent kap az ember, csak egyediséget sem. Az olcsósága viszont most már tagadhatatlan, szinte minden lakberendezési ágon találhatunk náluk olyat, amelyet bárhol keresünk, mindenhol sokkal drágábban tudnánk csak megvenni. A hátrányát csak azok látják a dolognak, akik más otthonokban járva, az összes képüket, dísztárgyukat, és minden tartós, nagy bútorukat felismerik, nem épp az egyediség jegyében.
Egy biztos, minden ilyen nagy tömegben gyártott bútornál előfordulhat ez a dolog, nem kell annak “ikeásnak” lennie. A baj szerintem csak a túlzott egy irányba fordulással van. Nem kell az utolsó bögrét, képet, kislámpát is egy helyen venni, hiszen így pont az a varázs veszik el, ami egy otthont valóban egyedi otthonná tenne.
