szombat február 4 2012

Növényvédelem avarral?

novenyvedelem avarral Növényvédelem avarral?A kerti munkáknak vége. A téli pihenés előtti utolsó munkafázis, az avargyűjtés azonban fontos feladat. A legtöbb falevél kiváló komposztnak  és védi az érzékenyebb növényeket. A tövek gondos betakargatásával ugyanis kiválóan védhető a rózsa, az örökzöldek, de kerülhet belőle a virágágyásokra és a fák tövére is. Takarást kívánnak a lágyszárú, téltűrő növények is, mint a spenót, a sóska, vagy az ősszel palántázott fejes saláta.

Azonban a megfelelő takarás mellett más szerepe is fontos a lehullott leveleknek. Sokaknak csak az esztétikai hibát jelenti, amit el kell tüntetni, másoknak az igazi ősz szépségét, azonban a növények szempontjából nem más, mint értékes tápanyag. Az egyetlen veszélyes tényező a dologban, hogy a növényt károsító dolgok is át tudnak telelni benne. Így erre kiemelten figyeljünk. Abban az esetben, ha beteg a növényünk, a róla lehullott avart mindenképpen el kell tüntetni, és a takarást, ahol szükséges inkább szalmával kell megoldani.

Az avar eltüntetésének egyik lehetősége az égetés, azonban ennek sok helyen szigorúak a szabályai, például időbeli korlátai vannak. Egy másik lehetőség, hogy az utóbbi évektől kezdve már a szemétszállítók is sok helyen elszállítják, mindössze csak zsákokba kell gyűjteni és kitenni, míg ingyenesen el nem viszik. A helyi szabályozások tekintetében az önkormányzatoknál érdemes érdeklődni.

HOZZÁSZÓLÁS