szombat február 4 2012

Tetőtéri dilemmák

tetoteri dilemmak Tetőtéri dilemmákA tetőtéri lakások kérdése az embereket két táborra osztja. Vannak, akik csak ilyen lakásban tudják elképzelni otthonukat, keresik a lehetőséget egy ilyen lakás kialakítására, vannak akik teljesen elzárkóznak a tetőtéri otthon lehetőségétől. Persze akadnak olyan keresgélők is, akik időközben döntenek egy tetőtér választásáról, de a vélemény általában az ingatlanvásárlók nagy részénél már a kezdet kezdetén kialakult. Íme, néhány érv mellette és ellene.

A tetőtéri lakás egyik előnye, hogy a sajátos hasznos alapterület számítási módszerek miatt adott esetben ugyanazért a pénzért több négyzetmétert vásárolhatunk, mintha egy sima társasházi lakást vennénk. Romantikus típusoknak kiváló, hiszen a hálószobából nézve éjszakánként a csillagok néznek vissza ránk. A tér abszolút egyéni, itt egy kicsit ferde, ott még inkább. Az egyénre, méretre szabott bútorokkal izgalmasabbá tehetjük a különböző tereket. Ez persze éppúgy hátrány is, hiszen kevés készen kapható elfogadható árfekvésű bútort terveznek tetőtéri beépítésre. Kevésbé hallatszik fel az utca zaja, viszont az ablakok fekvése miatt szinte egyáltalán nem lehet lelátni az utcára a csukott ablakból, ami persze újfent sorolható, akár az ingatlan előnyei közé is. Ez a lakás az ingatlan csúcsa, ezért fentről biztosan nem hallatszik a szomszéd fapapucsa, viszont a magasba mászással bizony általában jár néhány lépcső is, amik száma a lift elromlásakor csak növekszik.

A tetőtéri lakásoknál rendkívül fontos a jó külső, belső szigetelés, hiszen könnyen válhat otthonunk télen jégveremmé, nyáron katlanná. Nem mellékes szempont, hogy ezek a lakások sokszor a vásárló számára igen meggyőző panorámával rendelkeznek, bár ezen előny mellé ismét hátrányként jelentkezik az a nem elhanyagolható tény, hogy a kilátásnak bizony ára van és ez jelentősen megnövelheti  az ingatlan árát. Az érvek, ellenérvek sora szinte végtelen, hiszen a tetőtér számos lehetőséget nyújthat a napfény kedvelőinek és számos hátránnyal járhat a magasra nőtt kamaszoknak. Ha a tetőtér mellett döntünk, érdemes tetőterek világában jártas építészt keresni. Mert hiába választjuk ki a legjobb építőanyagokat, ha a tetőtérben nem lesz elegendő természetes fény, nem szellőzik jól és nincs biztosítva a megfelelő kitekintés.

HOZZÁSZÓLÁS