szombat február 4 2012

A profi áralku

a profi aralku A profi áralkuA profi áralku célja, hogy a kiszemelt, számunkra pont megfelelő ingatlanhoz minél olcsóbban juthassunk hozzá. Néhány dolog azonban van, amit meg lehet tenni, ha szeretné kicsikarni a legjobb árat. Saját biztonságunkat növeli, ha profi értékbecslő, vagy műszaki ellenőr nézi meg az ingatlant. Nem mellékesen ez az egyik legjobb alkuhelyzetet teremtő beruházás. A néhány tízezer forintba kerülő szakember ugyanis szinte kivétel nélkül talál olyan hibát – kisebb-nagyobb, de pótolandó hiányosságot -, amely tényszerűen alátámasztja igényünket az alacsonyabb árra.

Érdemes felfigyelni az „irányár” kifejezésre: ez azt jelenti, hogy a hirdető maga is számít arra, hogy a vevő alkudni fog belőle. Ha a hirdetésben szerepel a piacra kerülés indoka, például válás, akkor azt akarják jelezni feladói, hogy az ingatlannal nincs semmi baj, csupán azért adják el olcsón, mert osztozkodni akarnak. Ilyenkor jóval az átlagár alatt kínálják.

A vevő fegyvere a pókerarc, valamint a jelenlegi piaci túlkínálat. Ha áralkuba kezdünk, bátran lehet az az  alapállásunk, hogy sok lakást láttunk már, nagy a kínálat, ezért engedményt szeretnénk. Ilyenkor az eladó számára is világossá válik, hogy ő egy versenyhelyzet részese, ezért neki is kell dolgozni az üzletért. Gyakori hiba, hogy a vevőjelölt a kákán is csomót keres, és fitymálja a kiszemelt ingatlant. Ez rossz vért szül: ellenséges lesz velünk a tulajdonos, és kevésbé lesz hajlandó alkudozni.

Az ingatlanpiac aktuális helyzetéről való tájékozottság nagy hasznunkra lehet az alkudozásnál. Az árakat átlagolva könnyen kideríthetjük, reálisan határozta-e meg saját lakása árát a tulajdonos. Ha az ő ajánlata mellé fektetjük a másik három ingatlan révén nyert tényadatot, igen erős érvek vannak a kezünkben, ha árat akarunk csökkenteni.  És végül, de nem utolsó sorban, semmi sem olyan hatásos érv, mint a készpénzes fizetés. Ha a vevő képes a lakás vételárát egy az egyben az eladó asztalára tenni, mágikus hatást ér el. Az eladónak ugyanis ilyenkor nem kell kivárnia a lakáshitelezési ügyintézés egy-két hónapját, hanem máris neki kamatozik a pénz.

HOZZÁSZÓLÁS